2015. december 22., kedd

A kezdetek

Őszintén szólva, amikor előszöt láttam Az Éhezők Viadala című filmet a tévében arra gondoltam, hogy régen láttam ekkora hülyeséget. Aztán megint láttam. Majd leadta a tévé mindhárom filmet és a bemutató utáni szombaton már a moziban néztem A kiválasztott második részét.
 
Valami megfogott a filmben. Valami ami megmagyarázhatatlan. A maga utópisztikus, fantasztikus hatásaival. Ezt követően hat nap alatt elolvastam mindhárom könyvet.
 
Aztán elkezdtem blogokat olvasni és megtudtam mit jelent a fanfiction. Rengeteget olvasok a történetről és kedvet kaptam a fordításhoz. Legalább az angolt is gyakorlom.
 
Történt még valami. Ismét elkezdtem írni. Jelenleg ez a hobbim.Eddig a munkámnak éltem, de mostmár megéri végighúzni a napot, ha esténként írhatok és fordíthatok.
 
Remélem az olvasók szívesen fogják venni mind a fanfictionokat, mind pedig a saját írásaimat.
 
Számomra is hihetetlen, hogy közel tizenhat éve nem írtam. De most olyan, mintha felébredtem volna egy Csipkerózsika álomból és újra elkezdtem élni!

2015. december 21., hétfő

Bemutatkozás

Kamaszkorom óta foglalkoztat az írás. Több novellát írtam, de rengeteg ötlet bennem maradt. A közelmúltban láttam Az Éhezők Viadala trilógiát filmen, majd elolvastam a könyvet is. Azóta tanultam meg mit jelent a fanfiction és ezzel egyidejűleg az eddig bennem nyugvó írás utáni vágy feléledt, mint egy kitörni készülő vulkán.
 
A fanfiction megismerése egyidejűleg azt is magával hozta, hogy elkezdtem angolul olvasni és kedvet kaptam a fordításhoz is. :)
Főként Hunger Games fanfictionokat szeretnék fordítani.
 
Minden esetben odaírom az eredeti linket, a saját írások esetén pedig jelzem, hogy az én tollam (billentyűzetem) által íródtak.
 
Jelenleg Budapesten élek és 32 éves vagyok.
 
A tekla.writer@gmail.com email címen lehet velem kapcsolatba lépni.

A kritikákat szívesen veszem!

Jó olvasgatást!
 
Tekla